Ezoterikus szolgáltatások

Szerelmi és emberi kapcsolatok mágiája

Harmonizáció, bevonzás, kötés, oldás

Már meglévő kapcsolatainkat, legyen az párkapcsolat, családi kötelék, vagy akár munkatársi viszony, jobbá, harmonikusabbá tudjuk tenni.

Mesec

  • Minden párkapcsolatban lehetnek hullámvölgyek, bizonyos területek, amikről úgy érezzük, hogy nem az igazi, nem 100%-osan működnek, kialakulhattak blokkok, vagy már eleve a hozott minták rabjai vagyunk és szükségét érezzük egy kis gyengéd lökésnek, hogy ismét szárnyalni, tüzesen lobogni tudjon a szerelem a párunk és közöttünk.
  • Munkahelyen is előfordulhat tartós konfliktus helyzet, akár a kollégákkal, akár a főnökkel. Sok vezető él a megfélemlítés eszközével, vagy csak a kolléga félti tőlünk a pozícióját, féltékeny szakmai tudásunkra, sikereinkre.
  • Előfordulhat, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot árnyékolják be félelmek, sérelmek, bosszúságok.

Ezekre a problémákra tudom ajánlani a Kapcsolati Harmonizációt, mellyel akár nagyon rövid idő alatt is békésebb, nyugodtabb, szeretetteljesebb kapcsolatokat tudunk kialakítani.

luis_royo___fallen_angel_by_yunuentmnt

Úgy érzed, készen állsz egy új párkapcsolatra, de valahogy mégsem találod az Igazit?
Elgondolkoztál, megfogalmaztad magadnak már azt, hogy milyen lehet számodra az ideális partner, de csak pár randevúig jutsz el a jelöltekkel, mert valami ott motoszkál benned, hogy mégsem ő kell?

Felajánlom segítségemet akár a számodra ideális jelölt tulajdonságainak megfogalmazásában, akár a konkrét rátalálásban Párkapcsolati Bevonzás mágiával.

 

Van egy jelölted, akivel szeretnél együtt lenni, vagy már párkapcsolatban élsz, és szeretnéd magadat bebiztosítani, esetleg kicsit eltávolodtatok egymástól, vagy hűtlenség esete is fennállhat? Minderre szoktuk használni a Szerelmi Kötést.

 

A Kapcsolati Oldás mágiáját akkor alkalmazzuk, ha például egy párkapcsolat végképp nem működik és szeretnénk enyhíteni a lezárással járó érzelmi fájdalmakat, esetleg szeretnénk meg- vagy visszakapni kedvesünket, aki mással áll kapcsolatban.
Az oldást nem csak párkapcsolatokra tudjuk használni, hanem bármilyen függőségi viszony enyhítésére, legyen az családi kapcsolat (pl: Anyuka és nagyra nőtt fiúgyermek viszonya), vagy akár munkahelyi főnök-beosztott kapcsolat.


Bőségteremtés

Pénzügyi-, karrier-, vállalkozási sikermágia

maxresdefault (11)

Munkahelyet, pozíciót szeretnél váltani, vagy csak fizetésemelésre vágysz? Esetleg induló vagy meglévő vállalkozásodat szeretnéd felpörgetni? Magadra szeretnéd irányítania figyelmet, esetleg pont ezt szeretnéd elkerülni? Sok fejfájást okoz a konkurencia? Van egy ötleted, de nem tudod, mit kezdjél vele?

why-is-there-a-pot-of-gold-at-the-end-of-a-rainbow_69575132-ac3f-4c3e-b45e-703d2389c035 (1)A lottó ötöst nem fogom elővarázsolni Neked, de ha reális céljaid vannak az anyagiak világában, és úgy érzed, egy kis támogatás, lökés nem ártana, hogy közelebb kerülhess hozzá, akkor a Sikermágia segíthet.


Rontásvizsgálat és átoklevétel

Negatív energiák tisztítása

280131

Ha úgy érzed, hogy egy adott életterületed, vagy akár az összesben (anyagiak, emberi kapcsolatok, egészség) egyik napról a másikra különösebb indok nélkül jelentős romlásnak indultál, vagy csak nagyon kellemetlenül, rosszul érzed magad a bőrödben, mintha nem tudnád kontrollálni a hangulataidat – állandóan fáradt és nyugtalan vagy. Nem tudod irányítani az életedet, pechsorozatok áldozatának érzed magad? Konkrétan tudod, hogy megátkoztak?

images (8)Ilyen esetekben célszerű rontásvizsgálatot végezni, az átok levételét, megszűntetését, a negatív energiák semlegesítését követően ismét szabadabb, boldogabb embernek érezheted magad.


Energetikai tisztítás, gyógyítás

1397e2a2994a00eb0bce34e0328179e8_m

A lélek problémai testi tüneteket, betegségeket generálhatnak. Különböző technikák (csakra tisztítás, angyali segítség, gyógyító kristályok, fénykamrás terápia) segítségével feloldhatjuk a lelki okokat, így enyhítve, megszűntetve a betegségek tüneteit.


Sorselemzés és jóslás

glob-de-cristal

  • Tanácstalan vagy egy adott helyzetben?
  • Szeretnéd tudni, mi vár rád az elkövetkező hónapokban?
  • Van egy célod, és kíváncsi vagy rá, hogy van-e akadályozó tényező az elérési úton?
  • Nem érted, miért viselkedik úgy veled a párod?
  • Vajon van-e közös jövő a választott partnereddel?

A sorselemzés, jóslás a jelen vizsgálatáról szól és egy (több) lehetséges jövőkép feltárásáról. Mi van most bennünk, körülöttünk, mi várható, ha ezen a választott úton megyünk tovább? Vajon van-e más lehetőség?

A fenti kérdésekre és még nagyon sok mindenre tud választ adni a cigánykártya. Segítségével tisztábban láthatjuk múltunkat, jelenünket és lehetséges jövőnket.


Blokkoldás, harmonizáció, lélekgyógyászat

16736_1_miscellaneous_digital_art_water_vs_fire

Minden embernek vannak problémái, elakadásai, időről időre ismétlődő szituációi, amikről úgy gondoljuk, hogy akadályozhatnak az utunkon.

photo-manipulation-tutorials--(45)Jelenlegi életünk gátjai vagy korábbi életekből hozott blokkok felismerése és oldása, testünk és lelkünk energetikai harmonizációja elengedhetetlen az egészséges és sikeres ember mindennapjainak boldog megéléséhez.